Pironkodva vallom be, hogy eddig nem olvastam Fodor Ákos verseit. Csak az elsőszülött blogom utolsó bejegyzésében idéztem Tőle, igen nagy élvezettel. Szerelem volt első látásra, illetve első olvasásra. Most a szerelemnek abban a finom állapotában vagyok, amikor az ember izgatottan várja a következő találkozást.
Új, ismeretlen ismerősöm ajánlott is egy linket, ahol Fodor Ákos verseket olvashatnék. Csodálkozva magamon: miért nem kattintok rá azonnal, elkezdtem gondolkodni. Miért várom inkább a következő könyvtári látogatást, hogy egy másik kötetét kihozhassam? És beugrott!
Az indiaiak nagyon szeretnek kézzel enni. Nem azért, mert igénytelenek, hanem pontosan az ellenkezője miatt. Az étel az élvezet egyik forrása. A lehető legtöbb érzékszervüket akarják bevonni annak élvezetébe: az ízlelést, szaglást, látást és a tapintást is. A tapintás élvezete miatt használják evéskor az ujjaikat.
És ez az: a Könyv megadja ezt a plusz élvezetet olvasáskor. Ezzel pedig a számítógép nem tudja felvenni a versenyt. Egy könyvvel az ember kifeküdhet a napra, vagy bebújhat egy fa árnyékába, télen bevackolhatja magát egy meleg pléddel betakarózva a kedvenc zugába, de még a betegágyban is vigasztalódhat vele.
Minden bizonnyal már növekvőben van az a generáció, aki mindezt meg fogja tenni az e-könyvvel. Nekem olyan ez, mint a Tescós, barackízű, dobozos lekvár. Ha nincs más, az is elmegy. De ha lehet választani, akkor inkább a Nagyi főzött lekvárját szeretem.
Hát ez az... épp efféle gondolatok miatt szenvedek én is. Menjek ? Ne menjek a "Kaptárba"? Nagy a valószínűsége, hogy a könyvek kézbevétele utáni vágy erősebb lesz idővel bennem mindenféle hétköznapi kicsinyességnél, ami megkeseríti az életemet velük kapcsolatban...
VálaszTörlés