Biztosan jó irányba megyünk?

Bár elhatároztam, hogy kizárom magam a közéletből, de emellett a néhány sor mellett nem tudtam elmenni szó nélkül.
Sokszor érzem magam úgy vezető politikusaink egy-egy megnyilvánulása hallatán, mintha a forgalommal szemben akarnánk felhajtani a sztrádára. Ezért inkább becsukom a szemem, befogom a fülem és jöjjön, aminek nem kellene jönnie, ha normális emberek vezetnék a "járgányunkat".


Jean-Claude Carriére
Jean Delumeau
Umbertó Eco
Stephen Jay Dould

Beszélgetés az idők végezetéről

A szerzőkkel Catherine David, Frederic Lenor és Jean-Philippe De Tonnac beszélgetett

"Korunk társadalma, amely ideálisnak mondja magát, vagy legalábbis szeretne az eszményihez közelíteni, mindig ugyanabba az akadályba ütközik: egy olyan világban, amelyben minden (vagy majdnem minden) kitudódik, miként lehet ilyen kirívó életszínvonal-beli különbségeket fenntartani?
 Innen ered a képtelen vádaskodás, miszerint "ezek a külföldiek megfosztanak minket a munkalehetőségektől", ebből fakad a nemzet bezárkózása, a reménytelen és kiúttalan nacionalizmus. Mert az elzárkózás ideje lejárt. Igen, ez az idő véget ért. A világ egyetlen népe sem maradhat fönn, ha nem tart kapcsolatot a többi néppel. Ezt számos antropológus állítja. A kulturális és faji autarkia halálba torkollik. Ugyanolyan megvalósíthatatlan, mint az ellenkezője, az uniformizált világkultúra."

Kitört a VAKÁCIÓ

Előtte egy csudajól sikerült fél-Balatonkerülő Ágotával.

Bicikliút Balatonföldváron a Platán soron.

Átkelés Szántódnál.

Az első pihenő Füreden

Az Apátság Füredről.

Ebéd Almádiban, ahol Máté vendégei voltunk.

 

A kedvenc útszakasz: Kenesén az erdőben.

És a kedvenc panorámánk Akarattyán.

Az utolsó szendvicset Szántódon ettük meg.

Most már pontosan tudom, hogy miért fogok belehalni, ha vissza kell költöznöm Budapestre.


Még mindig John D. Barrow: A művészi Világegyetem című könyvét olvasom. Végre tudományos szinten is igazolják a nagyvárosoktól való viszolygásomat. Az ismerőseim, családtagjaim sokszor csak hisztinek tartják. Ez a könyv tudományosan is alátámasztja, hogy az én "Budapest-iszonyom" a legősibb emberi öszötönökön alapszik. Az a szavannákon eltöltött néhány millió év a nagyragadozók társaságában két alapvető dolgot írt be a génjeinkbe: a távlatok belátását és a menedék közelségét. Ezt nem tudom felülírni magamban.
Íme:

"A zavartalan távlatok, a felfedezés hívása megdobogtatják a szívet, míg a zöldellő mezők és a víz látványa lecsillapítja a lelkünket. Ezek a kellemes, idilli színterek azért hatnak öszötönös fogékonyságunkra, mivel valamikor elődeink számára szelekciós előnnyel jártak (3.21.ábra).
Fellelhetjük őket legnépszerűbb kertjeinkben és közparkjainkban, ahol a pihenést kellemes, elengedet közérzetet szolgálják. Jeles építészek, többek között Frank Lloyd előszeretettel illesztett baldachinos, tetős szerkezeteket és meghitt benyílókat épületeibe, gyakran tágas panorámával vagy akár vízesésekkel szemben, hogy ezzel is növelje a vidám enyhhelyek keltette biztonságérzetet. A meredek mennyezet, oromzatok és kiugrók, tornácok mind olyan építészeti elemek, amelyek menedéket kínálnak a külvilág zordságával szemben, míg a balkonok, öblök és festett ablakok a tágas távlatok iránti vágyunkat elégítik ki. A fák és víz ügyes beépítése az épületek elrendezésébe és a kertek csak megerősítik ezt a hangulatot. Sok városi építmény tervezői feledkeztek meg róluk, és az eredmény magáért beszél. Betontenger, csupasz, sivár járdák, zsákutcák tömkelege, mindent elöntő szürkeség és olcsó kiszámíthatóság, ami nem enged elbújni a külvilág elől, vagy olyan épületek, amelyekbe senki sem kíván belépni: modern életünk eme borzalmai depresszióhoz, bűnözéshez és az érzelmi egyensúly felborulásához vezettek (3.22.ábra).
Mike Harding modern építészetbe kalauzoló kézikönyvében a Zsoltárok szerzőjének megrendítő panaszait visszhangozza:

Az Úr az én pásztorom,

Sötét alagutakba és utcákba

kényszerít engem,

Betonkanyonokat tornyoz fölém,

A forglom áramába űz.

Ledönti mindazt, ami jó,

kiegyenesíti a görbületeket.

Pusztává tarolja a várost,

és parkolókkal rakja körül."

Dédiség

Az elmúlt hét 3 napján a teljesen lemerült érzelmi akksim komoly töltést kapott. Kis-Imi és köztem nincs vérségi kötelék. Szárszón volt már alkalmunk nagyokat játszani, de máshol még nem nagyon voltunk "összezárva". Úgy adódott, hogy 3 napon rám bízták a felügyeletét Pesten. Örömmel vállaltam, de segítségül hívtam Anyut, aki Szabi születésekor felvette a "Dédi" művésznevet. Kis-Imi is hamar rájött, hogy a "dédi" szó nem név, hanem valamiféle kívánságteljesítő varázsige lehet.
A hétvégén Szárszón is találkoztunk, de már Anyu nélkül.
A 2 és fél éves gyereknek nyilván komoly megpróbáltatást jelent egy névben a mássalhangzó torlódás.
No pláne, ha valami olyan kívánságot szeretne elérni, amit Apa-Anya nem nagyon támogat.
Kis-Imi is hamar felhagyott a próbálkozással a nevemet illetően és előkapta a varázsigét: "Dédi".
Azóta le sem kopott rólam, a nevem pedig feledésbe merült.
Hát így lettem én Dédi.

Köszönet Aranyosfodorkának

Jó volt a csend, de most jó újra megszólalni. Annál is inkább, mert ismét találkoztam valami széppel. Nem csak a Balaton színeivel, a víz üdítő (21-22 C fok) símogatásával, Kis-Imi hívogató mozdulataival.
Akármennyire is haragszom néha a lepukkant könyvtárunkra, azért mindig sikerül valami szívmelengető olvasmányt elcsípni, mint most is; John D. Barrow: Művészi Világegyetem című kötetét.
Ma éppen egy nagyon szép részhez értem az olvasásban:

"Az emberi tényező: fény a sötétben

Mi vagyunk azok a felnőttek, akiktől szüleink féltettek minket.
                                                                               NÉVTELEN


Egész életünk és maga a törzsfejlődés is a nappalok és éjszakák váltakozásának ritmusát követi. Első pillantásra azt hihetnők, hogy az éjszaka a Föld tengely körüli forgásának és tengelyferdeségének a következménye. Pedig nem ez a helyzet. Az éjszaka a Világegyetem tágulásának következménye. Ha a Világegyetem nem tágulna, akárhová néznénk, csillagot látnánk, hasonlóan ahhoz, mint mikor sűrű erdőbe tekint az ember. Egy nem táguló Világegyetemben az egész ég folyamatos csillagfényben ragyogna. A tágulás az, ami megvéd minket ettől az örökös fényártól. Visszafogja a távolodó csillagok és csillagrendszerek fényét, és sötétbe vonja az éjszakai ég bársonyát. Nagyjából a nap felét betöltő éjszakákon kigyúlnak a holdkorong és a csillagok az égbolton. Ezek az égi lámpások a képzelet, ábrándok és benyomások kiapadhatatlan forrásai. Nincs olyan civilizáció, amely ne szőtte volna köréjük legendáit. Amiként a csillagászat sem csupán az idők hajnalán beszélt a sötétség pereméről. Emlékezzenek csak vissza az Apollo-11 Földről készült felvételeire, mikor először szállt ember a Holdra. Milyen lélegzetelállító volt a tengerkék korong a felhőpamacsok mögött a koromsötét háttérben, míg az előtérben a Hold sivár, élettelen kőzetvilága szürkéllett. Ezek a fotók talán minden másnál jobban felébresztették az emberiség lelkiismeretét, s rádöbbentették, mit veszíthetünk környezetszennyezéssel, gondatlansággal, eszelős tetteinkkel."

(Vince Kiadó 2000.)

Bárcsak igazából rádöbbennénk már!