Még mindig John D. Barrow: A művészi Világegyetem című könyvét olvasom. Végre tudományos szinten is igazolják a nagyvárosoktól való viszolygásomat. Az ismerőseim, családtagjaim sokszor csak hisztinek tartják. Ez a könyv tudományosan is alátámasztja, hogy az én "Budapest-iszonyom" a legősibb emberi öszötönökön alapszik. Az a szavannákon eltöltött néhány millió év a nagyragadozók társaságában két alapvető dolgot írt be a génjeinkbe: a távlatok belátását és a menedék közelségét. Ezt nem tudom felülírni magamban.
Íme:
"A zavartalan távlatok, a felfedezés hívása megdobogtatják a szívet, míg a zöldellő mezők és a víz látványa lecsillapítja a lelkünket. Ezek a kellemes, idilli színterek azért hatnak öszötönös fogékonyságunkra, mivel valamikor elődeink számára szelekciós előnnyel jártak (3.21.ábra).
Fellelhetjük őket legnépszerűbb kertjeinkben és közparkjainkban, ahol a pihenést kellemes, elengedet közérzetet szolgálják. Jeles építészek, többek között Frank Lloyd előszeretettel illesztett baldachinos, tetős szerkezeteket és meghitt benyílókat épületeibe, gyakran tágas panorámával vagy akár vízesésekkel szemben, hogy ezzel is növelje a vidám enyhhelyek keltette biztonságérzetet. A meredek mennyezet, oromzatok és kiugrók, tornácok mind olyan építészeti elemek, amelyek menedéket kínálnak a külvilág zordságával szemben, míg a balkonok, öblök és festett ablakok a tágas távlatok iránti vágyunkat elégítik ki. A fák és víz ügyes beépítése az épületek elrendezésébe és a kertek csak megerősítik ezt a hangulatot. Sok városi építmény tervezői feledkeztek meg róluk, és az eredmény magáért beszél. Betontenger, csupasz, sivár járdák, zsákutcák tömkelege, mindent elöntő szürkeség és olcsó kiszámíthatóság, ami nem enged elbújni a külvilág elől, vagy olyan épületek, amelyekbe senki sem kíván belépni: modern életünk eme borzalmai depresszióhoz, bűnözéshez és az érzelmi egyensúly felborulásához vezettek (3.22.ábra).
Mike Harding modern építészetbe kalauzoló kézikönyvében a Zsoltárok szerzőjének megrendítő panaszait visszhangozza:
Az Úr az én pásztorom,
Sötét alagutakba és utcákba
kényszerít engem,
Betonkanyonokat tornyoz fölém,
A forglom áramába űz.
Ledönti mindazt, ami jó,
kiegyenesíti a görbületeket.
Pusztává tarolja a várost,
és parkolókkal rakja körül."
100%-osan egyetértek veled. Budapest nem embernek való hely... legalábbis nem magunkfajta embernek... Ha valamit, hát azt sajnálom, hogy túl későn jött az életembe egy olyan lehetőség, hogy falura költözzem. Egyedül, öregen már nem mertem új életet kezdeni...pedig...talán mégis megérte volna....
VálaszTörlés