Mint a címben is, megfordult velem a világ.
16 évesen megbíztak bennem a Szüleim annyira, hogy önálló albérletbe költözhettem.
A koleszban nem igazán szerették a hangszeres zenészeket, mert azok képesek voltak naponta gyakorolni, ami - valljuk meg őszintén - nem kis megpróbáltatást jelentett a környezet számára. Elsőben még családnál laktam. Igaz, 200 km-re az otthonomtól, de mégiscsak felügyelet, védelem alatt álltam.
Mámorító érzés volt szeptemberben - az iskolaévvel együtt - új, önálló életet kezdeni. Annyira büszke voltam magamra, olyan felnőttes dolog volt.
Most 61 évesen újra albérletet keresek. Ha a nyugdíjamból futja, akkor szeptembertől beköltözöm. Pénteken megyek Balatonföldvárra megnézni a lakást és megállapodni a részletekről.
Sokminden kavarog bennem, de valahogy most nem vagyok annyira büszke magamra, mint akkor, 16 évesen.
Ja... és a mámor se akar beindulni.
Úgy szeretnék valami olyant mondani/írni, ami vigasztaló, de bátorító is…
VálaszTörlésHát elég nehéz.
Abban reménykedem, hogy a „csomagodat” nem teljesen egyedül cipeled….
A semminél az is több, ha van kivel megosztani, legalább a gondolatainkat.
Aranyos vagy Fodorka.
VálaszTörlésNem olyan nehéz ez a csomag. Nyilván oka van annak, hogy most így történnek a dolgok. Szerencsére már megéltem annyi időt, hogy megértettem utólag: az adott pillanatban szörnyűségnek tűnő események, mindig a legjobbak voltak, amik történhettek velem. Remélem most is meg fogom érni. Hiszen magasabbról nagyobb a rálátás. Én csak ülök a kút fenekén és nem látom a káván kívüli világot, de ahogy megy az idő - remélem - én is egyre feljebb jutok.
Úgy legyen....
VálaszTörlés